| |
 |
|
|
Hívjon minket a 061-787-2729-es számon, ha
- megtalálta, hogy kit szeretne a rendezvényére
- ha még nem találta meg. Mi megkeressük.
Tréningek / ÉNEKESEK, EGYÜTTESEK / Egyéb zenei produkciók
|
| 1. |
Sunny Dance Band
A Sunny 1992-ben kezdte pályafutását. Az először klubokban fellépő zenekar mára a legjelentősebb hazai esküvői partyk, céges bulik és egyéb rendezvények elismert zenekarává vált. A Sunny, tizenkét fővel az ország egyik legnagyobb tánczenekara. részletes infók:
|  |
| 2. |
Edvin Martin
Edvin Marton azon kevés magyar előadók egyike, akinek sikerült az elmúlt években művészként és emberként megalapoznia a helyét nemzetközi szinten. Minden földrészen meghóditotta a közönség szivét. A zenéje, amelyet önmaga komponált és amely modern ritmusra és hegedűre alapozva a mai életérzést fejezi ki, a világon szinte minden országba eljutott. részletes infók:
|  |
| 3. |
MIklósa Erika
Miklósa Erika tinédzseréveit sportolással töltötte, majd egy baleset következtében pályát váltott. Az énekléssel kedvtelésből kezdett foglalkozni és saját magának okozta a legnagyobb megdöbbenést, hogy alig három év elteltével, 19 évesen, - minden idők legfiatalabbjaként - szerződtették a Magyar Állami Operaházba.. . részletes infók:
|  |
| 4. |
Moon River Band
A zenekar az igényes zeneszolgáltatás képviselője. Kultúrált megjelenése, kitünő hangzása, fiatalos lendülete és sokszínű repertoárja ad lehetőséget arra, hogy az Ön rendezvénye elképzeléseinek megfelelően sikerüljön. Legyen szó céges partyról, vagy éppen egy álomesküvőről. A zenekar ebben a felállásban 1999 óta szolgálja rendezvények magasabb szintű zenei igényeit. Természetesen a tánc- és s... részletes infók:
|  |
|
|
| Copyright © 2010 www.eloadokereso.hu |
|
|
|